Marci tegnap volt hat hónapos. Rohan az idő. Nemrég még nagyon pici volt, nem tudott semmit, amikor hazahoztuk a kórházból, olyan volt, mint egy kis babzsák, két pálcika lábbal és két pálcika karral. Feküdt hanyatt, többnyire csöndben, nézelődött, már ha látott valamit, mi meg bénáztunk körülötte. Ma pedig egy szuperaktív kisbaba, forog hátról hasra és vissza, kúszik össze-vissza, be nem álla szája, négykézláb áll, sőt, talicskázik, bár haladni még nem tud. Minden érdekli, mint meg akar fogni, be akar kapni, egy fél másodpercre sem lehet magára hagyni. Egy imádnivaló, fárasztó, édes kis kukac.
Tekintettel a hat hónapos korra, ma megpróbálkoztunk a hozzátáplálással, almával. Lereszeltük, gézen keresztül kinyomkodtuk, és kaptunk egy csomó finom édes almalevet. Sajnos egyelőre nem úgy tűnik, hogy az alma a kedvence, de végül is eddig csak tejet kapott, és bele kell jönnie. Szóval, kapott egy kanállal, fintorgott, kiköpte, és olyan arcot vágott, hogy sírtunk a röhögéstől. Nem adtuk fel, és még megpróbáltunk pár kanállal adni neki, de nem szerette meg az almát egyelőre. Aztán azt találtam ki, hogy ha csak belemártom a kanalat az almalébe, és a kanalat a gyerek kezébe nyomom, akkor úgysem bírja ki, hogy ne vegye a szájába, és tényleg. Szájába vette, lenyalta, érezte rajta az almát, fintorgott, de megint lenyalta a kanalat. A végére nem mondom, hogy szerette, de mintha már nem lett volna annyira kiborulva. Holnap folytatjuk.
Képek nem készültek, mert minden kezünk tele volt a gyerekkel.
No comments:
Post a Comment