Legújabb fejlemények

Marcibaba nő, mint a dudva, mostanában már 4 kiló körüli tömegeket mérünk etetések után, persze pelussal, ruhában. De azért nem jár már messze a 4 kilótól, múlt szerdán, 3 hetes korában volt 3.71 kg, ami nem semmi, figyelembe véve, hogy az első fürdetés után a kórházban csak 2.97 kg volt. Asszem, ezt már írtam.
Szóval a lényeg, hogy szemmel láthatóan hízik és nő a gyerek, lassan kezdenek jók lenni rá az 56-os rugdalózók, amik eleinte olyan nagyok voltak, hogy kénytelen voltam venni pár 50-est.

Dorka szerint lassan-lassan kezd valami napirend-féle kialakulni, amit nem tudok megerősíteni, mert én nem vettem észre, de ő van vele egész nap, úgyhogy hiszek neki. Az tény, hogy egyre könnyebben bírja az etetések közötti időket, és egyre ritkábban küzdünk vele, továbbá egyre gyakrabban alszik egyhuzamban 3-4 órát, de azért nem tűnt el az a jelenség sem, hogy egy órával evés után már keservesen sír, és a kezét eszi. Szóval Dorka szerint ez már valamiféle napirend. Sajnos az utóbbi pár napban kicsit trehányabban írjuk az etetéseket, nem is méricskélünk annyit, ami egyébként nem baj, a könyvek szerint elég mondjuk kéthetente mérni, tök felesleges minden étkezésnél, de én szeretem a statisztikát, és most például jól jönne a kialakuló napirend megítélésénél, ha tudná az ember, hogy még mindig hétszer eszik-e egy nap. De pár napja lustulunk, főleg éjszaka, ezért hiányosak az adataink. :-)
Mostanában azt vettem észre, hogy kezdünk olyanok lenni, mint a robotok... éjszaka nemtudomhánykor Dorka szól, hogy menjek pelenkát cserélni, kelek, megyek, viszem a gyereket (naná!), látom, hogy rugdalózót is kell cserélni, szólok Dorkának, hogy hozzon, ő is felkel, hoz, cseréljük, etet, büfiztetünk, alszunk, és elölről az egész. Aztán reggel nem tudjuk, se ő, se én, hogy tulajdonképpen mikor is volt az egész, éjjel, vagy még este? Vagy hogy egyáltalán volt ilyen? De hát másik ruha van rajta, mint tegnap, úgyhogy valami volt... :-)

Vettünk szombaton egy rugalmas hordozókendőt, ami egy nagyszerű találmány, és eddigi tapasztalataim szerint a legfontosabb babakellék. Marci nagyon szeret kézben lenni, aludni is, meg nézelődni is, és mivel mi nagyon szeretjük őt, felvesszük, ha szeretné, hogy érezze, hogy szeretik. És ez mindenkinek tök jó, szeretünk babázni, szagolgatni a fejét, meg a mellkasunkon altatni délutánonként, meg ilyesmik, csak éppen így nehéz például bármit csinálni, mert a gyerek kétkezes. Továbbá fárasztó is, Dorkának már teljesen kész van a karja. Erre nyújt megoldást a kendő, amibe a babát csak belebújtatja az ember, és az jó szorosan a mellkasunkhoz szorítja, mintha fognánk. Maximum a fejét kell fogni, de a fejét is be lehet tenni a kendő alá, ha alszik, és akkor mindkét kéz szabad, a baba boldog, a szülők boldogok, nagyon klassz találmány. Eddigi tapasztalatunk szerint a kendőben hamar elalszik, és sokáig, békésen alszik, miközben mondjuk le tudok ülni a számítógéphez, vagy tudok csinálni egy szörpöt, vagy meg tudom mosni a fogam, vagy bármit, amit eddig nem. Röviden: a kendő király.

Ma egyébként megint a Margitszigeten voltunk sétálni, Zita és Csaba kíséretében, Dorka meg itthon maradt porszívózni. Marcika odafelé szépen pislogott körbe, meg aludt, de a szigeten valamiért eltörött a mécses, és hazafelé többé-kevésbé sírt, pedig sokat volt kézben. Azért kihúztuk a két órát, Dorka befejezte a porszívózást, ragyog a lakás. Ráadásul kaptunk egy tökszuper kávéfőzőt Zitáéktól, ami elég drága lehetett, kicsit meg vagyunk illetődve, és én egyből ittam is egy kapucsínót, holnap reggelire pedig eszpresszót fogok. Félek, hogy több kávét fogok így inni, mint kellene, majd vissza kell tartani magam.

Még annyit, hogy Marcika új dolgokat tud, például megtanulta a nyelvét nyújtogatni, tök hosszan kidugja, meg újfajta hangokat ad ki, amit kissé nehéz körülírni, de mi észrevesszük. Ja, és röhög. Nem gyakran, de pénteken például egy fél órát késtem a munkahelyemről, mert reggel Dorka közénk tette az ágyban és annyira édes volt, hogy nem bírtam felkelni, és az volt a csúcspont, amikor nagy vigyorgások közepette hangosan röhögött. Ezt azóta még egyszer csinálta, és annyira, de annyira aranyos, hogy nem is jut eszembe rá jelző. Nagyon.